7.

A csata

Erdogan hiába próbált meg aludni nem tudott hisz tegnap este meg tudta, hogy Anita nem utasítaná vissza, ha közeledne feléje, a tudat hogy bármikor az övé lehetne örömmel, töltötte el a lelkét.

Szerette volna megvárni a reggelt, hogy lássa, mikor felébred de, tudta most más dolga van.

Csendesen és lassan felkelt a lány mellől és egy búcsúcsókot adva neki kilopakodott onnan.

Bement a sajátjába ahol egy szolga várt rá, mikor meglátta földig hajolt és megszólalt:

-Uram a bátya Binnur szultán küldött hogy készítsem fel önt a csatára. – Erdogan nem akart elmenni de tudta a bátya rá bízta a sereg irányítását, és ha ellent mond a bátya nagyon mérges lesz rá.

Ezt nem akarta ezért hagyta, hogy a szolga segítsen neki felölteni a nehéz páncélruhát, ami tökéletesen védte őt a támadásoktól. Majd arra rá egy fehér felsőt majd arra egy barna bőrből készült kabátot, és végül a fényes mellvértet, amin az Atalay dinasztia címere volt belevésve.

Alulra egy barna szintén bőrből készült nadrágot vett fel majd pedig egy magas szárú bőrcsizmát, aminek az eleje felfelé hajlott.

Vállig érő enyhén göndör haját összefogta, majd feltette a fehér turbánt.

Mikor készen lett elküldte a szolgát, miután az kiment odalépett az egyik asztalhoz, amin egy kisméretű vasládika volt.

Felnyitotta, látta hogy ott van még a puha fátyolszerű ruhadarab, amiben benne volt Anita hajtincse.

Erdogan kivette, és a szívéhez helyezte a puha anyagot, ami nagy kincset rejtett. Annak a lánynak a haját, akit mindennél jobban szeret, és aki talán egy nap a felesége lesz.

Mikor végzett fogta a bőrkesztyűjét és elhagyta a lakrészét.

A palota hatalmas előterében meglátta bátyát Aman-t amint Destan-nal és Tulon-nal beszélget.

Destan és Tulon voltak a legjobb hadvezérek az udvarban, az ő irányításuk alatt sikerült bevenni Magyarországot.

Odament hozzájuk és megszólalt:

-Uraim készen állnak? – a két hadvezér meghajolt Erdogan előtt és megszólaltak:

-Akár indulhatunk is.

-A sereg készen áll.

-Jól van maguk, menjenek előre én is, mindjárt megyek.

-Igen is hercegem. – és sietve ott hagyták Erdogan-t és Aman-t. Aman karja még mindig be volt kötve hisz a sebe még nem gyógyult be rendesen. Megfogta öccse vállát és megszólalt:

-Allah vezessen téged öcsém.

-Köszönöm Aman szükségem is van rá.

-Tudom ha nem lennék még mindig bekötve veled tartanék de….

-Ne mondj semmit neked most pihenned, kell, tedd azt a többit, pedig bízd rám, a hadvezérekre és a seregre.

-Jól van. – és utoljára átölelte öccsét, aki mikor elment tőle sietve elhagyta az előteret és kilépett a kapun.

Felült fekete lovára és a hadvezérek társaságában lehagyta a várost, egyenesen a városon kívüli terepre ment ahol Vural várt rájuk.

Mikor odaértek bementek a parancsnoki sátorba ahol megbeszélték a támadási tervet:

-Az első csapat keletről támadjon, míg a második északról. – kezdte Vural.

-Kerítsük be őket?

-Igen ez a legjobb megoldás és így nem tudnak menekülni. Be lesznek zárva.

-Jó ötlet elfogadom, - kezdte Erdogan – Destan rendezze el a sereget, és ha készen állnak támadunk.

-Értettem. – és kiment a sátorból.

Erdogan nagy levegőt vett és várni kezdett. Tudta nem szabad hibáznia.

Eközben Anita már rég fent volt. Izgatottan és félelemmel ült az ágyban, remélte hogy Erdogan épségben visszatér hozzá már épp akart felállni mikor egy nála pár évvel idősebb lány lépett be.

Anita mikor meglátta ismerős volt neki, és ahogy gondolkodott rájött ezt a lányt is idehozták a palotába vele együtt.

Felállt és a botra támaszkodva odament hozzá:

-Téged ismerlek. – kezdte Anita.

-Én is téged, együtt hoztak el ide minket.

-Emlékszem gyere, ülj le. – és leültette a lányt az ágyra. – Anita vagyok.

-Marianna a nevem.

-Örülök hogy megismertelek Marianna de látom valami baj van veled.

-Igen nagy baj van, akihez kerültem egy vadállat, erőszakos és durva. – Anita a jelzőkből rájött hogy csak is Binnur-ról lehet szó.

-Ő most a szultán vigyáz, mit mondasz róla.

-Tessék? De hát hogyan vagy?

-Hosszú történet. – és elkezdte mesélni az elmúlt napokat újdonsült barátnőjének, aki figyelmesen végig hallgatta.

Eközben messze a várostól a lázadók táborától messze a török sereg felkészült a támadásra. Erdogan az északi sereg élén állt, fekete lova idegesen emelte magasba lábait, fújt és nyihogott.

A férfi megpróbálta megnyugtatni hűséges csataménjét ám az nem nagyon akart engedelmeskedni.

Továbbra is idegesen toporzékolt ám mikor meghallotta a támadás hangját neki iramodott.

A lázadók serege nem bírt a hatalmas török sereggel, akik véres győzelmet arattak felettük.

A többségüket lemészárolták, míg sokakat fogságba ejtettek. A vezetőjüket pedig láncra verve vitték vissza Isztanbulba ahol a szultán színe elé, vitték.

Binnur diadalmas arccal nézte a férfit, aki meg sem próbált kegyelemért könyörögni. Odalépett elé és megkérdezte:

-Most mit fogsz tenni áruló? Csatát vesztettél.

-A csata csak most kezdődik, ha a többiek megtudják mi történt a birodalmadnak vége lesz. Mi leszünk az urai és nem te. – Binnur hallva az arcátlan szavakat pofonvágta a férfit és megszólalt:

-Lefejezni. A foglyokat pedig zárják börtönbe, hogy életük végéig ott rohadjanak. – és aznap a város főterén az emberek szeme láttára fejezték le a vezetőt majd Binnur szólt a néphez:

-Ez az áruló megérdemelte sorsát, embereivel megtámadta apámat és halálosan megsebesítette. De megbűnhődött tettéért kegyetlen halállal halt meg. Jegyezzétek, meg hogy mindenki így jár, aki ellenem lázad. – és ezzel visszavonult a palotába.

Ahol magához hivatta öccsét Erdogan-t:

-Drága öcsém, gratulálok.

-A dicséret nem csak nekem szól, hanem a seregnek és a vezéreknek is.

-Jól mondod, és ezúton megjutalmazom őket bőségesen és te is, kérhetsz valamit. – Erdogan erre felkapta a fejét és nem akart hinni a fülének.

Azelőtt sosem látta a bátyát ennyire jókedvűnek és bőkezűnek tudta addig kell cselekednie, amíg jó kedvében van.

Nagy levegőt vett és elmondta, mit szeretne.

-Drága bátyám, amit én szeretnék neked furcsán fog hangzani de, nekem az életet jelenti. Mert ha igen mondasz rá bármit, kérhetsz tőlem cserébe.

-Erdogan te valamit nagyon szeretnél.

-Igen mert rájöttem hogy szerelmes vagyok és akit szeretek igaz nem nemesi származású de szépsége akármelyik hercegnőt felülmúlja. Kedves és szép, megértő lány. – Binnur kíváncsian lépett oda öccséhez és megkérdezte:

-De ki az, aki ennyire meghódított téged.

-A magyar lány hódított meg engem Anita. Tegnap este beszélgettünk, és rájöttem, nem utasítana el magától. Akar engem, láttam a szemeiben, és én is akarom őt. – Binnur enyhén dühös arccal nézett Erdogan-ra majd megszólalt:

-Ugye tudod, hogy valahogy meg kell mondanod Juszuf helytartónak, hogy nem fogod elvenni a lányát.

-Igen tudom és azt is, hogy mit fog hozzá szólni. Dühös lesz, és azt fogja mondani, hogy örült vagyok.

-Biztosan, én azt mondom, gondold át még egyszer ezt a dolgot, aludj rá egyet és holnap majd mindent, megbeszélünk. Mielőtt elfelejtem a helytartó, holnap érkezik meg hozzánk a lányával és a kíséretével. Kérlek, ha itt lesznek, ne hozd még fel ezt, dolgot rendben.

-Rendben bátyám úgy lesz. – és szomorúan visszament a lakrészébe.

Mikor belépett levette magáról a nehéz páncél öltözetet és bement a fürdőhelyiségbe. Ahol ruha nélkül elmerült a hűs vízben, és élvezte, ahogy a víz ellepi testét. Miközben úszott gondolkodott, vajon hogy mondja meg a helytartónak és a lányának, hogy mást akar elvenni.

Nekitámaszkodott a medence szélének és arra gondolt mit fog most tenni. Hiába próbált meg mindent nem tudott megfelelő megoldást találni. Dühében kijött a medencéből tiszta ruhát vett magára és elhagyta a lakrészét, ám ahogy elment Anita lakrésze előtt nem bírta megállni, hogy be ne menjen.